A Felvidéken jártunk – Határtalanul
Mint tudjuk, az idő relatív. Ha rosszul érezzük magunkat vagy unatkozunk, akkor nagyon lassan telik, ha azonban jól, akkor szinte elsuhan. Számunkra a Felvidéken töltött öt nap gyorsan elrepült, mert felejthetetlen élményekben volt részünk, és egy pillanatig sem unatkoztunk.
Mi fér bele öt napba?
Először is belefért sok-sok megtett kilométer: Szombathelytől Krasznahorkán és Betléren át szálláshelyünkre, a szlovákiai Szepessümegre, a Hotel Trio-ba. A néhány alkalmi megállóval megszakított utazás során több mint 500 km-t tettünk meg az első napon, majd a környéken további 20-60 km-eket naponta. Mivel a hazafelé út Kassa felé vezetett, tovább növekedett ezzel a megtett kilométerek száma. Összességében kb. 1680 km-t hagytunk magunk mögött az öt nap alatt!
Aztán belefért sok-sok természeti szépség megtekintése. Változatos tájakon járva megtapasztaltunk magasságot és mélységet. Szállásunk ajtaján kilépve máris gyönyörködhettünk a Magas-Tátra májusban még havas meredek hegyoldalaiban és csúcsaiban, melyekhez a napok során a programtól függően hol közelebb, hol pedig kicsit távolabb kerültünk, de mindig benne volt az összképben.
Szédítő kilátásban volt részünk, amikor túrát tettünk a Szlovák Paradicsomban található Tamás-szikla kilátójához. A mélység fölé nyúló sziklaplatóról letekintve még azoknak is remegett a lábuk, akik nem rettennek meg egykönnyen a magasságtól.
Kisebb túrával értük el a Dobsinai Jégbarlangot, hogy aztán leereszkedjünk a hegy gyomrába, és a kinti hőmérsékletnél minimum 10 Co-kal hidegebb tágas termekben magyar nyelven hallgassuk meg az Európában egyedülálló természeti képződmény keletkezésének és feltárásának történetét. A cseppkőbarlanghoz hasonló óriási sziklaüregekben mészkő helyett jég alkotja az évről évre más és más szobrokat, oszlopokat, tereket. Szerencsénk volt az időponttal, hiszen a barlang minden évben csak május 16-tól látogatható. Kár lett volna kihagyni ezt az élményt!
Tél és nyár határán sétálhattunk, amikor a Magas-Tátra ikonikus helyét, a Csorba-tavat kerültük meg. Az itteni épületeket, villákat a régi magyar nemesei családok építtették, az ő üdülőik voltak hajdan, a tátrai turizmus kezdetén. A télen síparadicsomként ismert hegyi üdülőhely nyaranta manapság is a pihenésre és nyugalomra vágyóknak kínál lehetőséget a kikapcsolódásra. Kicsit abszurd érzés volt hógolyózni rövidnadrágban és pólóban a hegyoldalon még megmaradt, bár már jócskán olvadó hóban, ragyogó nyárias napsütésben. Sokunknak emiatt talán ez a hely lett a kirándulás legizgalmasabb élményt nyújtó helyszíne.
Gyönyörű, napos, bár szeles időben tettünk kellemes sétát a Szlovák Paradicsomnak a világörökség részét képező nemzeti parkjában, érzékelve a csobogó patakok gazdag élővilágát, az égbenyúló sziklák monumentális méretét, a környező erdőség fáinak megnyugtató susogását. Mintha kiléptünk volna a civilizációból, az érintetlen táj szépsége nyugalommal töltött el mindannyiunkat. Még nagyobb meglepetésünkre ezután idegenvezetőnk a hegyek ölelésében egy hangulatos mesterséges víztározó, a Dedinky tó partjára kalauzolt minket, ahol a bátrabbak belegázolhattak a hideg, kristálytiszta vízbe. A parton maradottak pedig egyszerűen csak élvezték a lemenőben lévő nap víztükrön megcsillanó sugarainak fényjátékát.
Ha már szóba került a víz, nem szabad megfeledkezni a tutajozásról sem Dunajecen. A változó mélységű folyón a közel másfél óra során hol csak suhantunk az árral a vadregényes parti tájban gyönyörködve, hol pedig zubogókon, sodrásokon zötykölődve kapaszkodtunk a tutaj peremébe. Különleges élmény volt átérezni, hogy két ország határán hajókázunk, hiszen a bal parton Lengyelország, a jobb parton pedig Szlovákia területe húzódik. Nagy meglepődéssel hallottuk idegenvezetőnktől, majd a saját szemünkkel is meg győződhettünk róla, hogy a két ország határmenti településeinek lakosai egy modern gyaloghídon bármikor átsétálhatnak egymáshoz akár egy túra kedvéért, akár egy jó fagyiért.
Nemcsak természeti, hanem történelmi és kulturális értékekben is bővelkedett a kirándulás. Régi magyar várak omladozó vagy felújított, esetleg éppen felújítás alatt álló falai idézték fel történelmi ismereteinket különböző korokba visszatekintve. Krasznahorka és Betlér, Lubló, Késmárk, Eperjes, a kisebb-nagyobb szepesi várak mind a történelmi Magyarország nemesi családjainak címerét viselik, az ő történeteiket őrzik. Néhányunknak filmekből már ismerős lehetett Lőcse város főtere és a városháza. Évszázadok viharait állta ki a késmárki evangélikus ótemplom, melynek teljes berendezése fából készült, szegek nélkül, hagyományos asztalostechnikákkal. Szívszorító volt megállni a szomszédos, újabb evangélikus templomban Thököly Imre sírjánál, és a megemlékezés koszorúját elhelyezni a kassai dómban II. Rákóczi Ferenc kriptájánál. Kassán sétálva megtekintettük a Nemzeti Színház épületét, a zenélő szökőkutat, majd a híres kassai polgár, Márai Sándor lakóházát és szobrát, valamint II. Rákóczi Ferenc rodostói lakóházának mását. Még egy gyors fagyizás belefért, de sokunk bánatára nagyon kevés volt az erre a városra szánt idő…
A Felvidék egyben a legendák földje is. Idegenvezetőnk szinte minden várhoz, templomhoz és látványossághoz tudott valamilyen érdekes történetet mesélni. Irodalmi nagyjaink: Márai, Jókai és Mikszáth műveinek felidézésével megelevenedtek regények és novellák hősei a lőcsei fehér asszonytól a jó palócokig, kősziklává vált szerzetesektől a hegyekben bujkáló betyárokig.
És persze nem szabad elfelejteni, miért is mentünk a Felvidékre! Meg szerettük volna tapasztalni a határainkon túl élő magyarokkal való összetartozás érzését. Hiszen összeköt többek között a közös nyelv, a történelmi múltunk, hagyományaink, a nemzeti irodalom és kultúra, azaz magyarságunk, identitástudatunk. Idegenvezetőnk beszélt nekünk arról, mit jelent, ha egy település neve a szlovák felirat alatt magyarul is szerepel a helységnévtáblán: ha két egymást követő népszámláláson a lakosság több mint 15 százaléka magyar nemzetiségűnek vallja magát, akkor feltüntethető a magyar név is és hivatalos nyelvként használható a magyar is. Sajnos sok olyan egykori magyar településen haladtunk át, ahol már nem írták ki a magyar településnevet… Viszont szinte mindenhol megértették a magyar szót, és többnyire hajlandók is voltak velünk kommunikálni. Ahol pedig nem tudtuk megértetni magunkat, ott próbára tehettük az angol nyelvtudásunkat, több-kevesebb sikerrel. A leglényegesebb szót azonban már az első nap megtanította nekünk az idegenvezetőnk, bár felér egy nyelvtörővel, és kimondani nem igazán sikerült: a fagyit zmrzliná-nak mondják.
Mi fért még ebbe a néhány napba? Sok-sok élmény, szórakozás és örömteli együttlét osztálytársakkal és barátokkal, akikből most erre a rövid időre útitársak, szobatársak, játszótársak és sorstársak lettek. Közös programok, poénok, a csak itt, csak most, csak együtt megélhető és megélt pillanatok emléke, ami még sokáig fog a gondolatainkban keringeni, és amely feltette a pontot nyolcévnyi zrínyis életünkre.
Határtalanul kirándulásunkról készült képek az alábbi helyen érhetők el: -- ITT --
