Pályaorientációs nap – október 9.
Az idei tanévben is megszerveztük tanulóinknak a pályaorientációs napot. A pályaorientációs nap célja, hogy a gyerekek minél megalapozottabban és időben felkészüljenek a pályaválasztásra, hiszen a jó pálya- és iskolaválasztás hosszú időre befolyásolja a tanulók életét.
A korábbi évek gyakorlatát folytattuk, hogy nyolcadik osztály közepéig megismerjék diákjaink a szombathelyi szakgimnáziumokat, szakközépiskolákat. Betekintést nyerjenek minél több szakmába, minél több információt szerezzenek egy-egy iskolatípusról, képzési formáról vagy szakmacsoportról, így a nap programja hozzájárul a későbbi pályaválasztás megalapozásához.
Ötödikeseink a Szeszi egészségügyi pályáival, hatodikosaink a Savaria, hetedikeseink a Herman, nyolcadikos tanulóink a Kereskedelmi és Vendéglátóipari szakgimnázium képzéseivel ismerkedhettek meg. A középfokú iskolákban ízelítőt kaptak a helyi specialitásokból, bepillanthattak a középfokú iskola életébe, sőt a tanműhelyekben ki is próbálhatták magukat.
Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a fent említett iskoláknak, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy megismerjék tanulóink az ott folyó munkát és diákéletet. A program nem valósulhatott volna meg igazgató úr szervezése és a tantestület tagjainak aktív részvétele nélkül.
Az élményekben gazdag napot a diákság, a kollégák, valamint a visszajelzések alapján a szülők is nagyon hasznosnak találták, így a jövőben is szeretnénk ezt a gyakorlatot folytatni.
Szabóné Tölgyesi Anita
pályaválasztási felelős
Képek a galériában!