2021.szeptember 13-án, hétfő reggel már mindenki izgatottan várta az első háromnapos kirándulásunkat. Amikor a buszra felszálltunk, valamennyien a legjobb helyeket keresve (kinek mi a legjobb;-)) vártuk, hogy megkezdődjön a másfél órás útunk a Balaton-Felvidékre.
Túránk első helyszíne a Fenékpusztán lévő Madármentő és Madárgyűrűző Állomás volt. Itt két csoportra osztódtunk. Amíg az egyik csapat megnézte a madárgyűrűzést, addig a másik csoport tanulhatott az íjászatról és ki is próbálhatta azt. A madárgyűrűzés nagyon érdekes volt. Amikor meggyűrűztek egy madarat, utána párosával elengedhettük őket. Voltak nádiposzáták és más kisebb madarak is. Az íjászat nagyon izgalmas volt. Először bemutatták az íjászathoz szükséges eszközöket, íjat, nyilat, tegezt. Utána, aki szeretett volna, lőhetett is. Az ügyesebbek egy kép közepébe is beletaláltak. Később közösen megnéztük a sérült madarakat, akik között volt például egy emu is! Nagyon aranyos volt. A két program alatt, aki szeretett volna, mehetett kenuzni. Szerintem a legjobban ennek örültünk. Az egy kihagyhatatlan élmény volt. J Ahogy kiértünk a kenuval a nádasból, fantasztikus látvány tárunk a szemeink elé, például látszott egész Keszthely.